Keresztény jelképeket gyaláztak meg ismeretlenek Etyeken
2021. november 22. 09:51
Cser-Palkovics András szerint ide vezet az a fajta gyűlöletkampány, ami a keresztény értékekkel kapcsolatban folyik.
2021. november 22. 09:51
p
2
79
51
Mentés
Rongálással, gyalázással és kereszténygyűlölettel találkozhattak azok, akik a minap Etyeken jártak a Kálváriánál, ahol trágár kifejezéseket firkáltak vallási szobrokra – olvasható a feol.hu-n.
A fejér megyei hírportál szerint eddig ismeretlen személy vagy személyek megrongálták a Kálváriánál található szobrot, összefirkálták és temérdek mennyiségű szemetet hagytak a területen. A nagyközség polgármestere, Zólyomi Tamás elmondta, hogy az eset három nappal ezelőtt történhetett, azonban annak vannak előzményei is.
„Körülbelül két hónappal ezelőtt valaki egy személygépkocsival nekihajtott az itt található szobornak, aminek a fő része meg is repedt. Majd, ahogy elnéztük, megpróbálta eltüntetni a törmelékeket, és félretolta az autót. Próbáltuk megkeresni a tulajdonosát, de nem találtuk, a gépjármű pedig a mai napig ott van.”
Cser-Palkovics András bízik abban, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket
A polgármester úgy véli, hogy a három nappal ezelőtti esemény összefüggésben van a két hónappal korábbi rongálási kísérlettel. Véleménye szerint ez nem véletlen egybeesés. Cser-Palkovics András szerint egy ilyen tettet minden jóérzésű ember politikai és ideológiai hovatartozásától függetlenül elítél:
„Egyöntetűen és egyhangúan mindenkinek el kell utasítania, ha valaki egy vallási jelképet és egy köztéri alkotást megrongál. Reméljük, és bízunk abban, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőt vagy elkövetőket, így esetleg a tett indítékaira is fény derül. Ide vezet az a fajta gyűlöletkampány, ami a keresztény értékekkel kapcsolatban folyik, és sajnálatosan a mindennapi közbeszéd szerves része lett ma már. Egy biztos, hogy ez a megye a Szent István-i hagyományokra épül, erre joggal büszke és ezen keresztény jelképek nélkül elképzelhetetlenek lennének” – nyilatkozta a megyeszékhely főpolgármestere.
Rutinos támadóval bővült a Videoton kerete, az ötszörös magyar bajnok Varga Roland célja, hogy minél hamarabb visszajutáshoz segítse a szebb napokat látott klubot.
Székesfehérvár polgármestere kijelentette, 2010 óta rengeteg olyan dolog történt, például a családpolitika és az ehhez kapcsolódó adópolitika, amit teljes mellszélességgel támogatni tud.
Budapest főpolgármestere nem szokta kibontani a teljes igazságot azzal kapcsolatban, hová kerül a főváros által befizetett szolidaritási hozzájárulás, de mi utánajártunk.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 51 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2021. november 23. 08:22
Várom a Magyarországi zsidó hitközösségek, és TASZ elítélő nyilatkozatait.
De gondolom óriási kussolás lesz, mint ahogy a "free press"-nél.
Ide vezet a ballibes rohadt politikusok gyűlölködése, uszítása, hergelése.
A társadalom legalja csőcselékének gyűjtőtábora.
Nem tudom, hogy sikerül-e megtalálni a mocskos aljasokat, de ha igen olyan büntetést szabni ki rájuk, hogy azt is megbánják amikor megszülettek!
Ezt csinálja a ballibes mocskos náci csürhe!
Gyalázat!
Az ATV örülhet!
Elérik azt a fajta békétlenséget, vergődést aminek helyt adnak a uszító, hergelő, gyűlöletkeltő mocskos ballibes vendégeikkel.
Gyalázat!
Magyarország szégyenei.
"egy személygépkocsival nekihajtott az itt található szobornak, ... Próbáltuk megkeresni a tulajdonosát, de nem találtuk, a gépjármű pedig a mai napig ott van."
Próbáltuk megkeresni a tulajdonosát, de nem találtuk
Próbáltuk megkeresni a tulajdonosát, de nem találtuk
Próbáltuk megkeresni a tulajdonosát, de nem találtuk
ha rendszám nélkül leparkolsz a kossuth téren, egy óra múlva bilincsben állítanak elő. ha gyorshajtasz felcsúton, az utolsó kanyar után már névreszóló SMS-t kapsz a büntetésről.
itt meg az autó megvan, de...
"Próbáltuk megkeresni a tulajdonosát, de nem találtuk"